Küldetésnyilatkozat

Küldetésünk

 

Mi a Jómagántanár-nál azon dolgozunk, hogy egy élmény legyen a tanulás. Ez a legcsodálatosabb dolog, amit az ember tenni tud, hogy tanul. Ezzel jutunk előre, a tanulással érte el az emberiség ezt a sok csodálatos eredményt, amit most magunk körül láthatunk. És hogy a jövőnk jobb legyen, ezt is csak a tanulással érhetjük el.

Egyéni és társadalmi szinten is igaz ez, egy gyermeknél pedig különösen. Ezért minden ember megérdemli, hogy a valódi tanulásra lehetősége legyen, és az örömöt okozzon számára. Hogy lehetősége nyíljon rá, hogy segítséget kapjon hozzá, mert ez ami az emberiséget előre viszi: a tanulás.

Mi a Jómagántanár-nál azt szeretnénk, hogy minél több tanulónak tudjunk segíteni, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából: azt a szintet, ami neki megfelel, ami számára kitűzhető. Hogy segítsük abban, hogy megtalálja és betölthesse a számára legmegfelelőbb hivatást, amiben örömét leli, és ami boldoggá teszi. És amivel a társadalomban is a leghasznosabban tudja betölteni a szerepét, és a legnagyobb jót tudja tenni másokkal.

Mert minden célunkhoz tanulni kell, és az emberi életben az a csodálatos, amikor elérjük ezeket a céljainkat; amikor megvalósítunk valami olyat, amit szeretnénk vagy amit előtte még nem, és ehhez mindig kell tanulni, bármi is ez a cél, és minden ember megérdemli, hogy ebben támogassák, hogy ebben maximális segítséget kapja, hogy a lehető legtöbbet tudja kihozni magából, hogy mindenki a saját szintjének és képességeinek megfelelően kapjon segítséget, támogatást, bíztatást.

Minden kisgyerek megérdemli és minden felnőtt is, hogy örömmel tanuljon, hogy a matematika ne félelmetes legyen vagy a kémiai érthetetlen, hanem valaki feltárja előttük, hogy a világban olyan csodálatos összefüggések uralkodnak, ami igenis megérthető, annyira logikus: ez a körülöttünk lévő természet, ez az egész világ!

Ha nem az lenne, nem létezne tudomány sem, de létezik, és az ember hozta létre, és ezt meg tudjuk tanulni: meg lehet, mindenkinek azt, amire szüksége, amire motivációja és amire érdeklődése van. Nem kell mindenkinek mindent tudnia, nem is lehet, nem kell mindenkinek mindent megtanulnia. De amit szeretne, amit elvár magától, amire érdeklődése van, amire kíváncsi az életben, ami előtte van, amit kihozhatna magából, azt igen. Mindenki megkaphatná a számára megfelelő segítséget, támogatást és oktatást ahhoz, hogy amit szeretne, azt megtanulhassa, amit szeretne, azt elérhesse, akár iskolai jegy, akár vizsga, akár felvételi, akár egy új szakma vagy egy új tudományág, ami benne van a képességeiben, a vágyaiban, hogy azt elérhesse.

Mi azért dolgozunk, és olyan tanárokat gyűjtöttünk össze, akik hiszik ezt és vallják. Akik képesek rá hogy ezt jó szívvel, örömmel, élménnyel adják át, hogy mindenkinek élmény legyen a tanulás, hogy mindenki megtalálja magának azt a motivációt, ami elegendő ahhoz, hogy sikerre vigye. Akárcsak az, hogy meglegyen ez a tantárgy, akár az, hogy felvegyék belőle az egyetemre, vagy hogy orvos, kutató vagy mérnök legyen, de az is elég, hogyha az év végén boldogan veszi át a bizonyítványát, hogy: “igen, ez a tanév is sikerült”.

Csak a személyre szabott oktatás tud ennyire közvetlen lenni, és ennyire tekintettel lenni a tanulók igényeire. Amikor csak egy emberre vagy csak három-négy, kis csoportban lévő tanulóra kell figyelni, akkor mindenkinek az igényeihez, a szintjéhez, a képességeihez alkalmazkodni tudunk. És hogyha a képességekkel lenne probléma, akkor tudunk segítséget nyújtani akár az iskolai felkészítésben, akár a képességfejlesztésben, vagy akár tanulási coachingban is.

Arra törekszünk, hogy a lehető legtöbb és legteljesebb segítséget tudjuk nyújtani mindenkinek aki hozzánk fordul, és ami a kompetenciánkban benne van. Az a küldetésünk, hogy tudjunk segíteni azoknak, akik úgy érzik, hogy arra van szükségük ahhoz, hogy elsajátítsák amit erről a csodálatos világról tudni szeretnének, és elérjék céljaikat, amihez a tanulás vezetheti el őket. És ez a tanulás élmény. Ez a tanulás jó.

Sok sikert és jó tanulást kívánunk!

A Jómagántanár csapata